Pályázat Pest megyei kistelepülések számára

A nagyvárosokban és nagyobb településeken számos olyan programot, illetve rendezvényt találunk, amelyek színesíteni tudják a hétköznapokat, hétvégente pedig rengeteg kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak családoknak, baráti közösségeknek és a kulturális élmények kedvelőinek. Az alacsonyabb létszámú lakossággal rendelkező településeken viszont kevesebb az ilyen program. Ezen szeretne most változtatni Pest Megye Önkormányzata azzal a pályázati felhívással, amely a térség kistelepüléseknek szól és kulturális rendezvények megszervezésére ad támogatást.

A pályázati felhívás elsődleges célja, hogy megőrizze a Pest megyei kistelepülések kulturális értékeit, növelje a helyi kulturális aktivitást, erősítse a helyi, illetve megyei identitást, valamint, hogy megismertesse másokkal is a térség településeinek kulturális értéktárát.

Kik pályázhatnak?

Olyan Pest megyei település önkormányzata vehet részt a pályázaton, ahol a lakónépesség száma nem haladja meg az 5 000 főt (a KSH 2019. január 1-i adatai alapján).

Mekkora pénzösszeget lehet igényelni?

A rendelkezésre álló keretösszeg: 20 millió forint. Az igényelhető pénzügyi forrás pályázatonként legalább 200.000 forint, legfeljebb 500.000 forint.

Egy pályázó több kezdeményezést is benyújthat azzal a feltétellel, hogy összesen legfeljebb 500.000 forint pénzügyi forrást igényelhet. Egy pályázat kizárólag egy kulturális rendezvényt tartalmazhat, ez azt jelenti, hogy több rendezvény esetén több pályázatot szükséges beadni.

Milyen típusú rendezvényeket, programokat lehet szervezni?

A felhívás keretében csak olyan rendezvény kaphat támogatást, amely a helyi lakosság széleskörének biztosít hozzáférést az eseményhez.  Ilyenek lehetnek például:

  • a kistelepülési értékmentő-értékteremtő programok
  • a közművelődési programok
  • a közösségmegtartó és közösségformáló rendezvények
  • a helyi kulturális és turisztikai potenciál értékesítését elősegítő események
  • a helyi hagyományok ápolását célzó kezdeményezések
  • a gasztrokulturális programok
  • a testvértelepülési kulturális együttműködések
  • a kiállítások
  • valamint más kulturális értékkel bíró események, programok, fesztiválok.

A pályázaton nyertes települések önkormányzataival Pest Megye Önkormányzata megbízási szerződést köt. A felhívás részletes leírása és feltételrendszere, valamint a megvalósítás menete az alábbi linken olvasható:            http://www.pestmegye.hu/images/2020/Kulturalis_palyazat/Palyazati_felhivas_Pest_megyei_kistelepulesek_kulturalis_tamogatasa_2020.02.07.pdf

Kérdés esetén a kulturapalyazat@pestmegye.hu címre lehet írni, valamint 06-1-233-6815 vagy a 06-1-233-6867-es telefonszámon is fogadják az érdeklődők hívásait.

A cikkhez tartozó fotók illusztrációk.