Piac „négy keréken”

Érett, ízes zöldség és gyümölcs, kiváló minőségű hal és húsáru, kerámia, méz és lekvár is kapható azon az autós termelői piacon, ami az M3-as autópálya bagi lehajtójánál nyílt meg május 23-án. A kezdeményezés ötlete még a járványidőszakban született. A szervezők célja az volt, hogy a vevők és az eladók számára biztonságos teret és megoldást kínáljanak a minőségi termékek értékesítéséhez. A termelői piac szombatonként, reggel 8 és délután 16 óra között várja az érdeklődőket.

A fővárostól bő félórára, az M3-as autópálya Bag-Tura-Aszód lehajtója mellett található a májusban nyílt Autós Termelői Piac. A kezdeményezés a Magyar Piac Szövetkezet (MPSZ) és a Magyar Női Unió (MNU) szervezésében jött létre, azzal a céllal, hogy a hazai kis- és őstermelőket segítve, a hazai gazdaságokból származó agrár és élelmiszeripari termékek értékesítéséhez még a járványidőszakban is biztonságos teret biztosítsanak.

A szombatonként 8 és 16 óra között nyitva tartó piacon az eladók egymástól 5 méteres távolságban helyezkednek el. Az árusok az ország minden tájáról érkeznek, hazánk legkiválóbb kis- és biotermelői, valamint hungarikumot előállító élelmiszer manufaktúrái kínálják termékeiket. A szervezők hosszabb távon nagy lehetőséget látnak a májusban kitalált új értékesítési formában. A nagy területen, szabad téren lévő piacon, felelős vásárlói magatartás mellett a jövőben is biztonságosan lehet majd árulni és vásárolni. Így az esetleges későbbi járványügyi korlátozások alkalmával is kitűnő bevásárlási alternatíva lehet a most kialakított új forma sokak számára.

Magyarországon az elmúlt években egyre több településen alakult helyi termelői piac. 2012 óta csaknem megháromszorozódott a számuk. A folyamat Pest megyében is jelentős. Ma már számos régióbeli településen található ilyen értékesítési hely.

A termelői piacokon történő értékesítésnek számos előnye van. A legfontosabb, hogy a vásárló pontosan tudja, mit vesz, azaz az áru nyomon követhető: az adott termék minősége, a termelés módja könnyen leinformálható, hiszen a termelő a saját termékét árulja. A hazai termékeket hagyományos módon, nagyobb élőmunkával, odafigyeléssel állítják elő, a friss termékek vitamin és ásványi anyag tartalma magasabb, szezonalitásukból adódóan gazdag, különleges ízvilággal rendelkeznek.

 

forrás: hellovidek.hu, magyarnemzet.hu, agrarszektor.hu