Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál

Augusztus utolsó hétvégéjén (28-30.) Szentendre újra Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt!  Bár idén a járványügyi helyzet rendeleteinek megfelelően kisebb körben kerül megrendezésre a jubileumi fesztivál, de műfajában, tematikájában most is sokszínű programkínálat várja az érdeklődőket.

A város hagyományos nyárbúcsúztató eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva programsorozatot idén immár 15. alkalommal rendezi meg a Szentendrei Kulturális Központ a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával. A rendezvény jubileumi évében visszatér a kezdetekhez, ami kisebb, családias és inkább bensőséges hangulatú eseményt jelent, kevesebb embert befogadó helyszíneken zenés, irodalmi, színházi, gasztronómiai, képző- és iparművészeti programokkal.

A Házak, udvarok, házigazdák néven ismert programsorozat keretében szélesre tárják műhelyeik, üzleteik kapuit a szentendrei lokálpatrióták. A látogatók nemcsak a szentendrei udvarokba nyernek betekintést, hanem találkozhatnak az ott lakókkal, a műhely-, üzlettulajdonosokkal és a házigazda által szervezett programokon megismerhetik munkájukat, életüket.

A Szentendrei Kulturális Központ, mint házigazda több előadást is szervez. Lesz többek között stand up comedy produkció, gasztro workshop, borkóstolással egybekötött beszélgetés, filmvetítés és megtartják a nemzetiségiek napját is. A Népzenei udvarba elsősorban a néptánc szerelmeseit várják, az underground kedvelői pedig a Barlang-udvarban vehetnek részt olyan koncerteken, mint például a Tudósok vagy a Korai Trancemission. A Városház udvara szintén koncerteknek ad majd színteret: korlátozott számú hallgatóság előtt a Söndörgő, a MÖRK és a Pál Utcai Fiúk is fellépnek. A pódiumszínpadon pedig a kijárási korlátozás hónapjai alatt nagy sikerrel megvalósított Kultszerenád minikoncert-sorozat szentendrei fellépői adnak majd műsort.

Szentendre ikonikus helye, a Fő tér napközben a gyerekeké lesz: játszótér, ügyességi, kézművesprogram, bábszínház várja őket, este azonban már a látványos fényfestésben gyönyörködhetnek az arra járók.

Aki szeretné megismerni a város történetét, titkait, részt vehet a Tourinform Iroda által szervezett városismereti sétákon, aki pedig a képzőművészetek és a gasztronómia rajongója, keresse a GastroArt helyszíneit. A hagyományos programelemek mellett újdonságként, de hagyományteremtő szándékkal debütál az Art Dunakorzó 2020 szabadtéri tárlat, a templomdombi zenés közösségi festés, a Magyar Újságírók Országos Szövetségével együttműködve egy karikatúrakiállítás, illetve a WAMP design vásár.

Bővebb információ: https://szentendreejjelnappalnyitva.hu/

forrás: programturizmus.hu