Pályázati lehetőség fiataloknak

Télen hajlamosak vagyunk bezárkózni, ezen sajnos a járványhelyzet miatti korlátozások sem segítenek. A Rákóczi Szövetség azonban lehetőséget kínál a fiatalok számára, hogy megmutassák egymásnak és a világnak, hogy ez az időszak is lehet élettel és vidámsággal teli. A Szövetség eddigi legnagyobb felkínált nyereményével szeretné ösztönözni a középiskolásokat és egyetemistákat, hogy színes és izgalmas módon mutassák be a közelgő ünnepek világát és helyi szokásaikat.

A pályázat célja

Mutassák be képi eszközök révén a fiatalok a téli időszak helyi magyar szokásait, ezzel erősítve a Nemzeti Összetartozás Évében, hogy minden régiónak megvannak a saját hagyományai, tradíciói, amit a fiatalok tisztelnek és őriznek. Pályázni fotóval és videóval lehet. A nyertes pályázók elektronikai eszközökre fordítható pénznyereménnyel gazdagodnak.

A pályázat tárgya

A téli ünnepkörökkel (karácsony, szilveszter, farsang) kapcsolatos helyi szokások, ételek, hagyományok, különleges történetek bemutatása.

A pályázók köre

Kárpát-medencei és a diaszpórában élő középiskolások és egyetemisták.

A pályázatban be kell mutatni

  • egy-egy jellegzetes helyi hagyományt, ételt, különleges történetet, vagy
  • a magyar kultúra téli ünnepkörére jellemző szokást, vagy
  • a Rákóczi Szövetség középiskolai szervezeteit

A pályázat nyereménye

Videó:

  1. helyezett: 1.000.000 forint (csapattagok létszámától függően arányosan oszlik el)
  2. helyezett: 500.000 forint (csapattagok létszámától függően arányosan oszlik el)
  3. helyezett: 300.000 forint (csapattagok létszámától függően arányosan oszlik el)

Fotó:

  1. helyezett: 300.000 forint
  2. helyezett: 200.000 forint
  3. helyezett: 100 000 forint

 

A pályázat időtartama:

  1. december 3. – 2021. január 31.

 

A pályázat beküldési módja, helye és ideje:

Az alkotásokat az oldal alján található felületre kell feltölteni 2021. január 31-ig. Az alábbi adatokat szükséges feltüntetni:

  • az alkotó nevét, életkorát, email címét, telefonszámát, középiskolásoknak az osztályt
  • az alkotás címét / mottóját
  • a pályázati kategóriát (fotó, videó)

Minden információ a pályázattal kapcsolatban elérhető: https://www.rakocziszovetseg.org/fooldal-n/64-aktualis/1461-video-es-fotopalyazat-karpat-medencei-es-diaszporaban-elo-kozepiskolasok-es-egyetemistak-reszere

 

forrás: rakociszovetseg.org, palyazatmenedzser.hu