3 gyönyörű kastély Pest megyében

Malonyay Kastély (Halásztelek)

A Halásztelken található Malonyay Kastély 1892-ben épült. Az eklektikus, leginkább neobarokk stílusú épületet 2005-ben újították fel. Alaprajza a klasszikus kastélyok elrendezésének felel meg. Az építmény egy főépületből és egy melléképületből áll.

A Malonyay Kastély fő ékessége a díszterem.  A nagy belmagasság, a selyemtapétával borított falak, a márványpadló, valamint az ólomkristály csillárok mind-mind az itt megrendezésre kerülő rendezvények fényét, színvonalát emelik.

Eredetileg az építtető Warman, majd a Malonyay család tulajdona volt. A második világháború végén a megszálló csapatok kifosztották az épületet. A romos kastély a XX. század elején nyerte vissza eredeti pompáját. 2017-ben a halásztelki önkormányzat vásárolta meg a kastélyt és a felújítást, és a parkosítást követően a polgármesteri hivatal költözött az épületbe.

 

Migazzi-kastély (Verőce)

A Migazzi-kastély Verőcén található, 1769-ben építtette Migazzi Kristóf olasz származású püspök. A feltételezések szerint a kastély helyén egykor egy római őrtorony állt, melynek egyes részei  máig fellelhetők a kazánház falába építve. Az eredeti  barokk stílusú kastélyt Isidore Canevale, francia származású építész tervei alapján építették. Az ő nevéhez fűződik a váci székesegyház építése is.  A barokk épületet az 1800-as években klasszicista stílusban átalakították. Ez az a forma, amelyet ma is megcsodálhatunk.

A XX. században papi-, majd később menekült otthon is volt. 1954-től pedig a váci egyházmegye gondozásában van.  Jelenleg a katolikus szeretetszolgálat által működtetett idősek otthona található az épületben, turisták számára korlátozottan látogatható.

 

Tahy-kastély (Galgagyörk)

A Tahy-kastély az 1600-as évek végén épült, Galgagyörkön. Régen rendszeresen itt tartották a megyegyűlést. A kastély az évek során számos felújításon esett át.  A templom az 1700-as években épült hozzá.

A Tahy családnak a község életében jelentős szerepe volt. Hatosztályos iskolát építettek, mely ma is oktatási intézményként működik. A család feje pedig Nógrád vármegye alispánja volt.

A Tahy-kastély a legjelentősebb a helyi kastélyok közül, számos felújítás után 2016-ban nyitották meg a nagyközönségnek. Rendszeresen tartanak itt esküvőket, konferenciákat és más rendezvényeket is.