Budakeszi Vadaspark

Zöld kalandok Pest megyében

Az 1979-ben alapított park célja: bemutatni a Magyarországon élő és európai vadfajokat és háziállatokat. Találunk itt többek között gím- és dámszarvast, vaddisznót, muflont, barna medvét, fácánt, rókát, szamarat, kecskét, de olyan különleges fajokat is, mint a szikaszarvas, őstulok vagy przsevalszkij-ló.

A Vadaspark számos programmal várja az idelátogatókat. Állatsimogatójában olyan – főként vadon élő élőlényeket ismerhetnek meg a kirándulók –, amelyeket természetes közegükben csak nagyon távolról tudnánk megcsodálni. Itt a vadasparkban azonban az ember által felnevelt állatok (muflonok, dámszarvasok) jól tűrik a rajongást, sőt még egy-egy rövid simogatásra is megállnak.

A Vadaspark tavasztól őszig különleges bemutatókkal is várja az érdeklődőket. Itt olyan kérdésekre is választ kaphatnak kicsik és nagyok egyaránt, hogy a kisegér miért növesztett apró méretéhez képest hatalmas szemeket és füleket, vagy például arra is, hogy a rókának miért feketék a lábai és a fülei. A létesítmény területén interaktív tanösvény, oktatóterem és tematikus játszótér is található. Ráadásul olyan új programokat is bevezettek, mint a látványetetések, kisállat suli, családi, önkéntes és jeles napok, vackor tábor, valamint erdei iskola.