Ceglédi Református Nagytemplom

Cegléd a negyedik legnépesebb város Pest megyében. Számos látnivaló mellett itt található Közép-Európa egyik legnagyobb református temploma, ami egyben a város legmagasabb épülete is. A Szabadság téren található klasszicista stílusban épült templom kupolájának külső magassága 60,7 méter. A Nagytemplom monumentális méreteinek, egyedi kialakításának köszönhetően felveszi a versenyt olyan ismert és látogatott egyházi létesítményekkel, mint az esztergomi bazilika vagy a váci székesegyház.

A templom építése 1835-ben kezdődött, Hild József tervei alapján. A monumentális épületet – méreteinek köszönhetőn – 1870-ben sikerült befejezni. Később, 1895-ben Balázs Ernő tervei alapján átépítették, a tornyokat kupolával fedték le. Az új magaslati szerkezet azonban nem volt túl hosszú életű, hiszen 1936. augusztus 6-án meggyulladt és leégett, ám ezután az eredetihez képest egy magasabb kialakítást kapott. A templom jelenlegi állapota Benedek Frigyes munkáját dicséri, az épületet 1938-ban Ravasz László püspök szentelte fel.

A tornyokban található harangok ugyanolyan monumentálisak, mint maga az építmény. A keleti toronyban egy nagyharang található, melynek súlya 3128 kg, míg a nyugati toronyban három kisebb került elhelyezésre. A nagyharang hangja sokáig a város minden pontján hallható volt, ami nem véletlen, hiszen – a debreceni Nagytemplom után – ez a második legnagyobb református harang Magyarországon.

A templomot nem csupán a külső adottságai miatt érdemes megtekinteni, hiszen 2400 ülőhelyes, és 5000 személy befogadására alkalmas. Az épületben 1860-ban helyezték el az Országh Sándor által készített orgonát, amit az 1900-as évek első felében bővítettek ki. Az eredeti hangszer hangja még így is eltörpült a nagy épületben, így 2002-ben a régi mellé egy új orgonát is elhelyeztek. Így már a templom alkalmassá vált nagyobb hangversenyek megrendezésére is. A templomban egész évben tartanak esküvőket.