Két keréken Pest megyében

Kirándulni nagy élmény, családdal, barátokkal vagy éppen párunkkal. Pest megyében számos gyönyörű látnivaló akad. Ezek eléréséhez miért ne tennénk le az autót? Higgyétek el, megéri két kerékre pattanni, hiszen a természet és a régió szépségeinek felfedezése így sokkal izgalmasabb és egészségesebb is.

Túra a Duna mentén: Dömsödtől Ráckevéig

Dömsöd a Ráckevei kistérség egyik nagyközsége, ahonnan több remek túraútvonal is indul, amelyeket gyalog és kerékpárral is bejárhatunk. Ennek a mintegy 20 kilométeres túrának a dömsödi kompkikötő az első állomása. Az innen induló és Ráckevén áthaladó, majd Dömsödre visszatérő körút során a Duna mindkét partján izgalmas látnivalókból kaphatunk ízelítőt.

Miután Dömsödről a komppal átkeltünk a ráckevei Duna-ágon, a partra érést követően észak felé haladva érdemes elindulnunk. A legközelebbi településen, Szigetbecsén tehetünk egy rövid pihenőt. Ha megéheztünk vagy megszomjaztunk, a folyóparton számos büfét találunk. Innen Ráckevéig hozzávetőleg öt kilométert kell teljesen sík terepen tekernünk, ami egyáltalán nem megerőltető, így akár kisebb gyerekekkel is teljesíthető. A településről hídon juthatunk vissza a dömsödi oldalra és a folyó mentén egyenesen haladva érkezhetünk vissza a kiindulóponthoz.

Ha jó időt fogunk ki, a visszafelé úton érdemes megállni valamelyik partot szegélyező stégnél egyet fürdeni vagy csak élvezni a csendet. A Duna holtágának ezen része a környék legérintetlenebb tája, gazdag állat- és növényvilága nem fog csalódást okozni.

Fenséges Dunakanyar: Szentendrétől Dunabogdányon át Visegrádig

A Dunakanyar számtalan túrázási lehetőséget kínál. Attól függően, hogy gyerekekkel együtt indulunk kerékpározni vagy csak mi, felnőttek pattanunk két kerékre, tetszés szerint változtatható a túra hossza és nehézsége.

Szentendre és Leányfalu határában két lehetőségünk is van. Kerékpárral akár kompra is szállhatunk a Szentendrei-sziget felfedezéséhez. Szigetmonostoron eldönthetjük, hogy a sziget túlsó része, a Horány-strand felé vesszük az irányt vagy pedig Pócsmegyert látogatjuk meg.

Ha viszont a nehezebb túrát választjuk, átszelhetjük a Pilist, ami azonban – jó, ha tudjuk, hogy – kerékpárost próbára tevő útvonal. Erre van olyan út, amin forgalom is halad – a pilisszentkereszti, vagy a pilisszentlászlói –, de olyan is akad, amely erdészeti útnak minősül.  Ilyen vezet fel Dömörkapun át Dobogókőre és Visegrádra is.  A terep nem könnyű, de a kilátás kárpótol a mintegy 20 kilométeren a Pismány és az Apát-kúti-patak völgyeiben vezető útvonalon. Felkészülésként vagy levezetésként pedig a szentendrei skanzent vagy a visegrádi Salamon-tornyot is megnézhetjük.

A felhasznált képek egy része illusztráció.