Piaristák és Vác

A piarista rend tagjait 1714-ben telepítette le Kollonich Zsigmond püspök Vácra. A rendet Kalazanci Szent József alapította a XVII. század elején. A katolikus oktató rend jelmondata: pietas et litterae, magyarul: lelkiség és műveltség. A történelmi Magyarországon először a XVII. század végén jelentek meg. A rend hazai fellendülése az 1700-as évek első felében volt. Vác mellett Veszprémben, Kecskeméten és Pesten is megjelentek a rend tagjai. Vácon immáron több mint 300 éve vannak piaristák, napjainkban három épület is kötődik hozzájuk, a Szent Anna piarista templom, egy gimnázium és kollégium, valamint a 2020-ban átadott Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ.

Szent Anna piarista templom

A templom építése 1725-ben kezdődött és mintegy 20 évig tartott. Az eredetileg barokk stílusban emelt épületet az idők folyamán eklektikus stílusban átépítették. Egyedülálló különlegessége Forgách Pál püspök által adományozott velencei tükörüveg szentségház. II. József idején a piaristák kényszerűségből elhagyták a templomot, katonák költöztek be, tornyát elárverezték. 1796-ban szerezték vissza és felszentelték Szent Anna tiszteletére.

Gimnázium és rendház a templom „szomszédságában”

Berkes András nagyprépost – a piaristák nagy patrónusa – a XVIII. században ajándékozott telket a rendnek, erre épült a már említett templom, illetve itt alakították ki a piaristák váci rendházát is. Az idők során kibővített épületet 1727 óta használják. Már ekkor is folyt itt oktatás. A XVIII. század első felében hatosztályos lett az intézmény, humanista osztály, majd 1764-től filozófiai kurzus is indult. Ezek az osztályok a kisgimnáziumon felül magasabb képzést adtak, a rendi utánpótlásban is szerepet játszottak. Az évszázad második felében már az 500-at is meghaladta az intézmény növendékeinek száma.

A Mária Terézia által kiadott Ratio Educationis következtében egyre kevesebben kezdtek tanulni az iskolában. Az igazi kihívásokat azonban II. József intézkedései jelentették. Az uralkodó egy időre az elűzött domonkosok épületébe helyezte át az iskolát és tandíjat vezetett be, míg az eredeti piarista épületet laktanyaként, a templomot istállóként hasznosította. A tanulólétszám ebben az időben a harmadára esett vissza.

Ferenc uralkodása alatt azonban viszonylag gyorsan helyreállt a régi rend: 1796-ban a piaristák visszakapták épületüket. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején az iskolát bezárták, leverése után pedig a neoabszolutista kormányzat tanügyi rendeletet adott ki, amiben bevezették a nyolcosztályos gimnáziumot és az érettségit. Mivel Vácon ezt a rend nem tudta finanszírozni, csak négyosztályos iskola működhetett. A XIX-XX. század fellendülések és nehézségek váltakozásával telt. A második világháború után hatalomra kerülő kommunisták a civil és egyházi szervezeteket, intézményeket felszámolták. 1948-ban államosították az iskolákat, a váci piarista intézményt is, majd két év múlva feloszlatták a szerzetesrendeket (a piaristák Budapesten és Kecskeméten folytathatták az oktatást). Vácra csak 1990-ben tértek vissza a rend tagjai. A gimnáziumi oktatás a következő év szeptemberében kezdődött két osztállyal. A váci iskola történetéhez az évszázadok során számos ismert név kapcsolódott. Itt tanult többek között Madách Imre és Lotz Károly, a tanárai között szerepelt Öveges József fizikus is.

Piarista Kilátó Központ

2020-ban adták át a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központot Vácon. Az egykori váci ferences kolostor épületének teljes körű felújítása 2018-ban kezdődött. A fejlesztés állami forrásból és a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, valamint a Piarista Rend Magyar Tartománya közös beruházásában valósult meg.

A váci Piarista Kilátó Központ azzal a céllal jött létre, hogy elsősorban a váci- és környékbeli fiatalok pályaorientációját, munkaerőpiaci elhelyezkedését, majd beilleszkedését segítse. A központ kiemelt feladata a különös személyes figyelmet igénylő, azaz fogyatékos- vagy valamilyen akadályozottsággal küzdő, illetve a nem tanuló, nem dolgozó, vagyis kallódó fiatalok segítése.

Az intézet egy, a térségben egyedülállóan felszerelt robotika alkotóműhellyel is rendelkezik, amelynek eszközeit szintén felhasználják a fejlesztési folyamatok során.

forrás: piarista.hu, vacitemplom.piarista.hu, wikipedia.hu, utazzitthon.hu, vaconline.hu, vac.piarista.hu