Veresegyházi Szentlélek-templom

2015-ben néhány nappal pünkösd előtt kezdték építeni és egy évvel később, 2016 pünkösdjén, a Szentlélek kiáradásának ünnepe előtti napon lett kész a veresegyházi Szentlélek-templom. A megépítéséhez több mint egymilliárd forintra volt szükség, amit az önkormányzat, helyi cégek és hívek adtak össze. Az épület csaknem 1700 négyzetméteres, így fő funkciója mellett közösségi események megtartására is alkalmas. A templomot Nagy László veresegyházi építészmérnök tervezte.

Az építés története

A Pest megyei településen még 1778-ban épült katolikus templom Szent Erzsébet tiszteletére. Az akkor még 800 lakosú település számára elégséges volt a barokk stílusú épület. Később azonban Veresegyház lakossága folyamatosan nőtt, immáron a 18 ezret is meghaladja. A régi épületben így már egyre kevésbé volt elég férőhely a keresztény hívek számára. A város vezetése 2013-ban döntött úgy, hogy egy új, korszerű és nagyobb befogadó képességű templomra van szüksége a helyi katolikus közösségnek. Az épület tervezési feladatait a veresegyházi építészmérnökre, Nagy Lászlóra bízták.

Templom kialakítása

Az építész az örökkévalóságot és egyetemességet szimbolizáló kör alaprajzú terekből komponálta meg az épület kialakítását. Ezek együttes középpontjába került elhelyezésre a feltámadott Jézus Krisztus szobra. A templomtérben a tizenkét apostol oltalmazó gyűrűt formálva jelenik meg. Az épület belsejében, keletre tájolva került kialakításra a Szentségi kápolna.  Az a hely, ahol a szentáldozás során az Oltáriszentséggel találkozva a hívő keresztény erőt meríthet a mindennapok nehézségeinek leküzdéséhez. A nyugat felé nyúló, földalatti kupolás urnateremben pedig a település elhunyt híveinek nyugvóhelye található.

Az épület maga közel 1700 négyzetméter, mintegy 400 hívő befogadására képes. Méreténél fogva az egyházi funkciója mellett közösségi események megtartására is alkalmas. A veresegyházi Szentlélek-templomban egy 2290 sípból álló orgona is épült, a mintegy 31 méter magas toronyban pedig három harang került elhelyezésre.

forrás: ujtemplom.veresegyhaz.hu, hirtv.hu, magyarkurir.hu