Zenés augusztus Gödöllőn

Augusztus elején rendezik meg az idén már 22-ik alaklommal megszervezett nemzetközi hárfafesztivált a Királyi Kastélyban, Gödöllőn. Az augusztus 6. és 9. között megrendezésre kerülő eseményen ezúttal is lesz hárfakiállítás. Itt az érdeklődő felnőttek és gyerekek megtekinthetik Anne-Marie és Gérard David (Svájc), valamint a Lyon&Healy és a Camac hárfagyárak csodálatos hangszereit. Néhány héttel később, augusztus 22-én pedig a Gödöllői Szimfonikus Zenekarnak lesz koncertje, szintén a Királyi Kastélyban.

A koronavírus miatt a korábbi évek gyakorlatától eltérő időpontban, 2020-ban augusztus elején rendezik meg a hagyományos nemzetközi hárfafesztivált Gödöllőn. A nagy múltú eseményt idén már 22-ik alkalommal tartják meg. A négy napos rendezvényt Vígh Andreának, a fesztivál alapítójának és művészeti vezetőjének szóló estje nyitja meg. Koncertjén az ötezeréves hangszer nagyon széles repertoárja lesz hallható a középkortól napjaink zenéjéig. Péntek este Goda Sára és Razvaljajeva Anasztázia közös fellépésén kéthárfás művek csendülnek majd fel. Jenei Erzsébet Junior Prima-díjas hárfaművész szombaton, Tallós Álmos, a Szegedi Hárfaverseny 2019-es győztese pedig vasárnap este ad szólóestet.

A szervezők a járvány miatt különösen is odafigyelnek az esemény biztonságosságára. A koncerteken a nézők csak korlátozott számban vehetnek részt,  maszk viselése pedig ajánlott! A rendezvényen családtagok közvetlenül egymás mellett ülhetnek, egyéb esetekben a rendezők törekednek a székek közötti megfelelő távolság biztosítására. A koncerteken 120 néző vehet részt, jegyek megvásárlása mellett előzetes regisztráció is szükséges az ülőhelyek befoglalásához.

Bővebb információ: http://www.kiralyikastely.hu/tartalom.144.aktu%C3%A1lis_kultur%C3%A1lis_programok

Augusztus 22-én ingyenes szabadtéri koncertet ad a Gödöllői Szimfonikus Zenekar a kastély Díszudvarán (rossz idő esetén a Lovardában). Az eseményen ismert és igen népszerű muzsikák dallamai csendülnek majd fel. Hallható lesz többek Erkel Hunyadi Lászlójából a Palotás, Brahms három magyar tánca, valamint ifj. J. Strausstól a Tere-fere-polka is.

Bővebb információ: http://gso.hu/esemeny/szabadt%C3%A9ri-koncert.html-1?utm_campaign=programturizmus&utm_medium=programturizmus&utm_source=programturizmus

forrás: programguru.hu, programturizmus.hu, kiralyikastely.hu, gso.hu