Ceglédi olimpikon birkózok

Igazán emlékezetes lesz a Lőrincz családban az idei, tokiói olimpia. Mind az idősebb fiú Tamás, mind a fiatalabb Viktor éremmel a nyakában térhetett haza a Japán fővárosból. Tamás megnyerte súlycsoportjának viadalát az ötkarikás játékokon, míg öccse a dobogó második fokára léphetett fel. Mindkét fiú erős kötődéssel rendelkezik Cegléd városához. Az olimpiai sikerek után ünnepélyes köszöntéssel fogadták őket a Pest megyei településen, amely idén hat olimpiai sportolót tudott küldeni Tokióba: a Lőrinc testvéreken túl Jansik Szilárd, Pásztor Mátyás, Ungvári Attila és Özbas Szofi szerepelt a játékokon, ceglédiként.

Lőrincz Tamás

Az olimpiai bajnok sportoló 1986-ban született Cegléden, és mivel rossz gyerek volt, a szülei úgy döntöttek, leviszik birkózni, hogy levezesse az energiáit. A sportágban hamar megmutatkozott a tehetsége, ugyanis 2002-ben a kadett Eb-n hetedik helyezést ért el, majd egy évvel később ugyanebben a korosztályban negyedik lett. 2005-ben ezüstérmet szerzett az országos bajnokságon, de az igazán nagy áttörést a 2006-os év hozta el számára, amikor egészen egyszerűen berobbant a sportágba. Megszerezte első felnőtt magyar bajnoki címét, majd az Európa-bajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott mindössze 19 évesen.

Élete első olimpiáján, 2008-ban a nyolcadik helyen végzett, majd négy évvel később Londonban karnyújtásnyira került az aranyéremtől. Olimpiai ezüstérme után 2013-ban és 2014-ben is újra Európa-bajnok lett, előbbi alkalommal még a megszokott 66 kg-os súlycsoportban, egy évvel később pedig a 71 kg-os kategóriában. A 2016-os riói olimpia nem a tervei szerint alakult, a selejtezőben kikapott dél-koreai ellenfelétől, így búcsúzott a további küzdelmektől. Saját bevallása szerint Rió előtt csak a birkózásból állt az élete, de rájött, hogy új dolgok felé is nyitnia kell. Elkezdte a Testnevelési Egyetemet, családot alapított.

Karrierjében fontos kiemelni a súlycsoportváltást, ugyanis egy ideje már nem 66, hanem 77 kilogrammos kategóriában versenyezett. Tavaly csalódott volt, hogy a pandémia miatt el kellett halasztani az olimpiát, de meg se fordult a fejében, hogy az egy évvel későbbi versenyen ne indulna.

Idén áprilisban a 34 éves birkózó újra bebizonyította, hogy még mindig a legmagasabb szintet képviseli a sportágban, és meg is nyerte a varsói Európa-bajnokságot, így önbizalommal telve vághatott neki élete utolsó olimpiájának. Lőrincz Tamás kiemeltként, világranglista-vezetőként, Eb és vb címvédőként vágott neki az ötkarikás játékoknak, ahol igazolta klasszisát, és aranyérmet szerzett.

Lőrincz Viktor

Az olimpiai és világbajnoki ezüst-, kétszeres világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok magyar birkózó 1990-ben született Cegléden. Bátyjához hasonlóan ő is a Pest megyei település birkózó egyesületében kezdte a pályáját, és mindössze néhány éve igazoltak át testvérével a Honvédba. Első világbajnoki érmét 2013. szeptember 21-én nyerte meg a Papp László Sportarénában. A budapesti versenyen harmadik lett. 2014-ben a taskenti birkózó-világbajnokságon bronzérmet szerzett. A 2016-os rigai Európa-bajnokságon a negyeddöntőig jutott, majd egy évvel később, az Újvidéken rendezett kontinensviadalon már a legfényesebb érmet sikerült megszereznie. Korábban 85 kilógrammban versenyzett, de 2019-ben a birkózó-világbajnokságon – ahol ezüstérmével olimpiai kvótát szerzett – már 87 kilógrammba lépett át.

Viktornak tavaly született meg kislánya. Egy interjúban azt nyilatkozta, a felkészülésére is kihatott, hogy immáron apaként vág neki a versenynek. Mint mondta direkt beépítette a felkészülésbe, hogy ott van vele gyermeke is, mert nagy energiatöltetet ad, amikor rá és a feleségére gondol. A család ereje és a kitartó munka meghozta az eredményt, Tamás a tokiói olimpián ezüstérmet szerzett.

forrás: nemzetisport.hu, origo.hu, cegledipanorama.hu, wikipedia.hu, femcafe.hu