Fejlesztések a fóti filmstúdióban

Minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztése kezdődik hamarosan a Pest megyei településen.  Négy új műterem épül, ezzel a Fóti Filmstúdió gyártó bázisának kapacitása csaknem ötszörösére bővül.  A fejlesztés előkészítési munkái másfél éve tartanak.

A beruházás révén a filmstúdió jelenlegi kapacitása további 10 ezer négyzetméter hasznos alapterülettel növekszik, így összesen 12 670 négyzetméter állhat majd a produkciók rendelkezésére. Négy műteremből 2-2 összenyitható lesz, ezáltal nagy volumenű produkciók igényeit akár párhuzamosan is ki tudja majd szolgálni.

A fejlesztés keretében egy reprezentatív fogadóépület is épül 40 férőhelyes vetítővel, valamint irodaépülettel, éttermi épületekkel, és raktárkapacitással is bővül a telephely. Sor kerül a meglévő épületek energetikai rendszerének és közműhálózatnak a felújítására, valamint fejlesztésére is.

Az átfogó munkálatoknak köszönhetően a fóti stúdiókomplexum nemzetközi és hazai viszonylatban is meghatározó eleme lesz a filmgyártásnak és üzemeltetési költségei gazdaságosabbá válnak. A kivitelezési munkálatok több szakaszban valósulnak meg, a teljes fejlesztés tervezett befejezése 2023 vége.

forrás: dunakanyarregio.hu, fotinfo.hu, mafilm.hu, mandiner.hu