„Minden forrásom belőled fakad”

Idén hazánk ad otthont az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. Legutóbb 83 éve rendeztek ilyen világeseményt hazánkban. A kongresszus emlékére 21 állami erdőgazdaság területére került kihelyezésre egy-egy kereszt. A Pilis Parkerdő területén is immáron megtalálható egy, egészen pontosan Makkosmáriánál. Az ötméteres fakeresztre a hazai rendezésű esemény mottója került, azaz a Minden forrásom belőled fakad idézet.

Magyarország 2021. szeptember 5-12. között rendez másodszor Budapesten Eucharisztikus Világkongresszust. Első alkalommal 1938-ban a XXXIV. Világkongresszusnak volt házigazdája hazánk. A keresztség és a bérmálás után az Eucharisztia a katolikus egyház harmadik beavató szentsége. Az Eucharisztia – más néven Oltáriszentség – az a szentség, amelyben Jézus Krisztus önként odaadja önmagát a hívőknek, hogy a szentáldozásban vele egyesüljünk. Így kapcsolódik bele minden egyes hívő Krisztus testébe, az Egyházba.

Magyarországon az erdőgazdaságok számos történelmi, vallási emlékhelyet gondoznak és tartanak fenn. A hazai rendezésű vallási világeseménynek emléket állítva 21 állami erdőgazdaságban került felállításra egy-egy kereszt. A Pilis Parkerdő területén is immáron megtalálható egy, egészen pontosan Makkosmáriánál. Az ötméteres fakeresztre a hazai rendezésű esemény mottója került, azaz a Minden forrásom belőled fakad idézet.

 

A kereszt kihelyezése és megáldása augusztus végén történt. Az eseményen részt vett Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár, Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, valamint Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója. Az emlékkeresztet Filó Kristóf kanonok, főesperes áldotta meg és szentelte fel.

 

forrás: budakesziiranytu.hu, webradio.hu, origo.hu