Programajánló a Dunakanyarban

Megszokhattátok, hogy rendszeresen hozunk nektek programajánlókat. Nyár a fesztiválok, a gasztró, kulturális és zenei programok kavalkádját tartogatja az érdeklődők számára. Ebből a palettából hoztunk néhányat.

BÁNKITÓ SZÍNHÁZI FESZTIVÁL (JÚLIUS 13-16.)

Idén összművészeti helyszínné alakul a Bánkitó Fesztivál, mely mindhárom napra tartogat izgalmas és színes programot (kortárs tánc, koncertek, előadások). A helyszín maga a csoda, így nem érdemes sokat gondolkodni, strandcuccot csomagoljatok és irány Bánk!

GYERTYAÚSZTATÁS SZENTENDRÉN (JÚLIUS 16.)

Nincs is romantikusabb program ezen a nyáron, mint ez a szentendrei este, amikor több száz mécses úszik le a Dunán, mint megannyi ragyogó kis szentjánosbogár. A gyertyaúsztatásra 21.30-kor kerül sor, de koncert és táncház is vár benneteket, hogy még teljesebb legyen az este. (Aggodalomra semmi ok, a leúsztatott mécseseket a Postás strandnál begyűjtik a szervezők, ügyelve a környezetre és a Duna tisztaságára!)

 

VÁCI VILÁGI VIGALOM (JÚLIUS 22-24.)

Elég csak az első két sort elolvasni az esemény plakátján és máris azt érezzük, hogy bizony ott a helyünk. Idén ugyanis Csík Zenekar, Magna Cum Laude koncertekkel rukkolnak elő a szervezők. És ez még nem minden! Ízek, illatok, koncertek, színes forgatag vár három napon és három éjjelen át. A város közterei, kiállítóhelyei, templomai mind-mind programhelyszínné válnak ezen a hétvégén. És ha már a településen jártok, a váci Duna-parton ne hagyjátok ki az Óriáskereket sem, melyet egészen augusztus 22-ig van lehetőségetek kipróbálni. A panoráma pedig egészen pazar, különösen naplemente idején.

KÓSPALLAGI HAGYOMÁNYŐRZŐ LOVASNAP (JÚLIUS 30.)

Egész napos családi program, lovas rönkhúzó verseny, fogathajtás, lovas találkozó, lovas íjászat, lovas bemutató programok, koncertek, tánc és zene vár benneteket július utolsó szombatján, ha Kóspallagra látogattok. Ennél izgalmasabban nem is zárulhatna ez a hónap.

forrás: ilovedunakanyar.hu, bankitofesztival.hu