Mézesvölgyi nyár

Pest megye legnagyobb nyári szabadtéri színházi fesztiválja, a Mézesvölgyi Nyár 2022-ben is musicalek, vígjátékok, koncertek és családi programok sorából fűzte össze két hónapon át tartó, szórakoztató műsorát. A rendezvény programjai még augusztus 30-ig elérhetők, érdemes kilátogatni a Pest megyei településre.

Veresegyház az a hely, ahol érdemes idealistának lenni. Olyan környék, Budapesttől 20 kilométerre, ahol a közélet, a kultúra magához engedi a szabad gondolatot, civil gondolat szervezi a közösséget. A Veres 1 Színház fesztiválja, a Mézesvölgyi Nyár az elmúlt 5 év alatt közel 80 ezer nézőt vonzott előadásaira. Pest megye legnagyobb nyári szabadtéri színházi programja idén már hatodik alkalommal várja nézőit. A veresegyházi Búcsú téri Nagyszínpad 1400 fős nézőterén nyár végéig sok esti alkalom adódik majd a felszabadult szórakozásra.

A Mézesvölgyi Nyár színházi fesztivált a Veres 1 Színház alapította, amely színház már 8 évadot tudhat maga mögött a település kőszínházában. A nyári szabadtéri fesztivál igazi színházi csemegéket hoz el a nézőknek Veresegyházra. A rendezvénysorozat szervezői méltó kivitelben, nívós közönségkomforttal várják a kilátogatókat. A rendezvénynek már az is egyedi couleur locale-t, helyi színfoltot ad, hogy a hostess-szolgálatot a Veresegyházi Asszonykórus népviseletébe öltözött hagyományőrzők látják el.

A rendezvény programjairól bővebb információ: https://mezesvolgyinyar.hu/