Kastélyok Pest megyében

Az elmúlt évben több tematikus kirándulóhelyet, szabadidős programot ajánlottunk nektek. Írtunk már barlangokról, kutyás kirándulóhelyekről, kilátókról vagy éppen babakocsival is könnyen bejárható útvonalakról, valamint biciklis túrákról is. Ezúttal egy új sorozathoz hoztunk néhány ajánlást, amit a későbbiekben még tervezük folytatni is. Pest megye a természeti látványosságokon túl impozáns és nagy múltú épületekben is gazdag. Több látványos kastély is található a régióba, amiket érdemes legalább egyszer megnézni. Most ezekből hoztunk néhányat.

Tahy-kastély

A galgagyörki Tahy-kastély az 1600-as évek végén épült, több hektáros ősfás park közepén. Fénykorában megyegyűléseket is tartottak az épületben. Az 1700-as években templomot is emeltettek a kastély közelében, később pedig a kocsibeállót építették át egy hatalmas, impozáns szalonná. A második világháború alatt katonai kórház működött az épületben, majd államosították és művelődési házat, illetve lakásokat alakítottak ki benne. A helyi önkormányzat 1994 és 1996 között felújíttatta. Jelenleg elsősorban esküvő-, illetve konferenciahelyszínként használják.

Ráday-kastély

A péceli Ráday-kastély alapjául szolgáló kúriát Ráday Pál építtette 1722 és 1730 között. Az épületet aztán a fia, Ráday Gedeon bővíttette barokk stílusú kastéllyá, az átalakítási munkálatokat a gödöllői Grassalkovich-kastély építője, Mayerhoffer András és fia végezték. A díszterem falaira Bernard Picart és Philip Gunst rézmetszeteinek felnagyított változatait festették. A királyi hálószoba falát a Habsburg-uralkodóház 18. századi tagjainak arcképei díszítették. A kastély vendégszobájában egykor Kazinczy is megszállt.

Az meseszép épület 1825-ben leégett, a kupola beomlott és a díszterem is súlyosan megrongálódott. Ötven évvel később a kastélyt elárverezték. A győztes ajánlatot Kelecsényi Rafael tette, aki azonban nem sokat törődött az épülettel. A II. világháború végére a kastély állapota erősen leromlott. Az 1950-es években a MÁV újíttatta fel, majd egészen 1997-ig kórházként használták. Egy évvel később a MÁV átadta az épületet a Műemlékek Állami Gondnokságnak. Jelenleg rendezvényhelyszínként funkcionál, de látogatható is.

Az acsaújlaki kastély

A magyar Versailles-ként is emlegetett acsaújlaki kastélyt báró Prónay Dezső építtette a lánya és a veje számára, az 1900-as évek elején. A II. világháború után ezt az épületet is államosították. 1986-tól az egyik első hazai kastélyszálló üzemelt benne, később magántulajdonba került.  Az épület kialakítása úgynevezett saroktornyos, ez a stílus a felvidéki késő reneszánsz várkastélyokra jellemző főként. A kastély az év minden napján látogatható, illetve rendezvényekre ki is bérelhető.

Andrássy-kastély

A Pest megyei Tóalmás községben található Andrássy-kastélyt Wahrmann Renée építtette újjá a millenniumra Ybl Lajos tervei alapján 1894-95-ben. A fényűző barokk palota a báró Prónay Sándor által kialakított Bócz-kertben kapott helyet ekkor. A kastély később a jelenlegi nevét adó Andrássy család tulajdonába, majd állami kézbe került, és szakszervezeti üdülőként működött. Itt forgatták A tizedes meg a többiek, illetve a Csárdáskirálynő filmváltozatának egyes jeleneteit is. Az épület jelenleg is alapítványi kézben van, hétköznaponként 9 és 17 óra között látogatható.

forrás: nlc.hu, femina.hu, pecel.hu, szeretlekmagyarorszag.hu, acsaikastely.hu, pestmegye.hu, toalmas.hu