Kovács Ákos

A Kossuth-díjas dalszerző, előadó, lemezkiadó sok évtizede áll már a színpadon, koncertjei mindig teltházasak, a határokon túli magyaroknak is visszavárt vendége. Stílusteremtő ember, akinek dalaiban, verseiben érződik a hagyományok, az értékek tisztelete. Bár Budapesten született, otthonának ma már Solymárt tekinti, ahol 2004 óta él családjával.

Ákos az 1980-as évek második felében megalakult Bonanza Banzai alapítójaként és énekeseként lett népszerű, majd ismertsége szólóénekesként a következő évtizedekben csak tovább nőtt. Szólókarrierje kezdetben a zenekarral párhuzamosan futott, 1994-től, az együttes felbomlásától követően azonban már szólóban lépett fel. A Bonanzával kilenc, szóló karrierje során pedig tizennyolc magyar nyelvű és hat angol albumot készített. A magyar kiadványok többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük. Számos országjáró turné főszereplőjeként több száz élő koncertet adott. Koncertezett Groningenben, Barcelonában, Moszkvában, Rómában, Párizsban, Amszterdamban, Erdélyben, Felvidéken és Brüsszelben is, Londonban több alkalommal is fellépett.

A dalszerzői-előadói munka mellett több mindennel foglalkozik: verseket ír, több kötete is már megjelent. Színházban dolgozik, irodalmi felolvasóesteken lép fel. 1998-ban az „Oliver” előadásának főszereplője volt a Madách Színházban (Bill Sikes). 1999-ben a Tarzan című Disney-mozifilmhez készítette el Phil Collins dalainak magyar fordítását, sőt az ismert zeneszámok magyar verzióját ő maga is énekelte fel. 2001-ben saját verseiből hangjátékot készített Kaszás Attilával, „A hét parancsszó” címmel. 2002-ben a budapesti Terror Háza Múzeum, 2006-ban a hódmezővásárhelyi Emlékpont múzeum kiállításához komponált tárlatvezető zenét. Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára Szász Attila filmrendező ünnepi kisfilmet rendezett, az alkotás zenéjét Ákos jegyezte, a felvételekhez Miklósa Erika operaénekesnőt kérte fel közreműködőnek.

  1. augusztus 20-án a Petőfi Zenei Díj átadóján három év után ismét őt választották Az év férfi előadójának.

Ákos négy gyermek édesapja. Felesége, Krisztina az 1998-ban világra jött Márton után három lánnyal ajándékozta meg.  Solymáron, a Kerekhegy napsütötte, déli oldalán élnek egy családi házban. Arról, hogy mit is jelent életében a Pest megyei település, arról egy 2018-as interjúban is beszélt.

Forrás: budapestkornyeke.hu, wikipedia, flagmagazin, youtube.com,