Kovácsovics Fruzsina

Kovácsovics Fruzsina kétszeres Fonogram-díjas énekesnő. 1988-ban a Vecsési járásban található Maglódon született. Az egyik kereskedelmi tévé tehetségkutató műsorának döntőseként vált országosan ismertté. Négy testvér közül a legkisebb.

Fruzsina már gyerekkorában sok mindennel foglalkozott. Tagja volt a maglódi mazsorett csoportnak, több országos versenybe is benevezett, de a legfontosabb számára mindig a zene volt. Az egyik hazai kereskedelmi tévé tehetségkutatójában elért eredményét követően az egész ország megismerte.

2010 nyarán egy kis időre visszavonult a zenétől, majd 2 évre rá elkészült új lemeze „Elfeledett mézescsók” címmel. Az album Fruzsi óvodapedagógus énjére építve gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek is szól. A lemez igényes dalszövegei részben kortárs költők – Lackfi János és Szalóczi Dani – művei, részben a fiatal énekes-dalszerző tollából valók.

Fruzsi életében meghatározó szerepet játszanak a gyerekek, fellépései is főként ennek a korosztálynak szólnak. Koncertjein interaktív, ismeretterjesztő utazásra hívja közönségét. Alkalmanként zenés alkotóműhelyeket, tematikus klubfoglalkozásokat is tart.

A képek forrása: Kovácsovics Fruzsi énekes hivatalos rajongói oldala (Facebook)