Premontreiek és Zsámbék

Premontreiek és Zsámbék

A Pest megyei település a Budakeszi járásban, a Zsámbéki-medence északnyugati szélén található. Nevét többen a „zsombék” szóból származtatják. A település környéke ugyanis egykoron forrásokban dús és vizenyős volt. Vannak olyanok, akik szerint III. Béla király idején egy Zsámbéki nevezetű családot telepítettek le ide. De akad olyan nézet is, amely szerint a bodza latin nevéből (Sambucus) származik a Zsámbék elnevezés. A település egyik legismertebb látványossága az egykori premontrei kolostor. A fehér kanonokoknak is nevezett szerzetesek Zsámbék mellett a szintén Pest megyei Gödöllőn is jelen vannak.

 

Premontreiek

A fehér kanonokok néven is ismert katolikus szerzetesrendet Szent Norbert alapította 1120-ban, a franciaországi Laon melletti Prémontrében. A közel 900 éves szerzetesi közösség Szent Ferenc és Szent Domonkos előfutárának tekinthető. A korábban alapított rendek ugyanis a településektől távol, a világtól elzárkózva éltek és imádkoztak. A premontreiek azonban monostoraikat városokban vagy forgalmas helyek közelébe építették. Magyarországon az Árpád-házi uralkodók idejében jelent meg a rend. A hagyományok szerint a fehér kanonokok II. István király hívására érkeztek hazánkba és Nagyváradtól északra, a Kőrös jobb partján emeltek monostort Szent István vértanú tiszteletére, 1130-ban. Jelenleg két apátságuk van Magyarországon, egyik Csornán a másik Gödöllőn. Az utóbbihoz két rendház és több oktatási intézmény is tartozik.

 

A zsámbéki romtemplom

A középkori magyar építészet egyik legszebb emléke a XIII. század első felében épült monostortemplom, amely későromán és kora gótikus stílusjegyekkel is bír. Kezdetben a premontreiek, Mátyás király idejétől pedig a pálosok kezelésében működött. 1475-ben átépítették, de a törökellenes harcok során súlyosan megrongálódott. 1754-ben újjáépítették, de az 1763. évi földrengés súlyos károkat okozott benne, az egyik torony sisakja és több fala is ledőlt, köveinek nagy részét a helyiek elhordták.

Mintegy 130 éve, 1889-ben valósult meg az épület első nagy helyreállítási munkája. A rekonstrukció során – az akkori gyakorlattól eltérően – nem építették vissza az épületet, hanem jobbára inkább állagmegóvást végeztek. A déli mellékhajó apszisát, a főhajó négy félköríves ablakát viszont helyreállították, a templom kevésbé reprodukálható részeit jelzésszerűen téglával pótolták.

A romtemplom Zsámbék központjában található, a Corvin János utca és a Régi Templom utca által határolt, elkerített területen. Az egykori monostor önmagában is csodás látvány, de a Pest megyei településre és a környékre is különleges panoráma nyílik innen. Mindenképp érdemes ellátogatni a helyszínre, nagyszerű őszi kirándulási lehetőség.

forrás: premontrei.hu, premontreiek.hu, zsambek.hu, wikipedia.org